Büntetőjog

Mert a bűn zsoldja a halál. ( Róma 6:23)

Amennyiben Önt tanúként vagy gyanúsítottként idézte a hatóság Önnek jogában áll ügyvéd segítségét igénybe venni. Sok ügyfél esetében felmerül az az aggály, hogy amennyiben tanúként kívánja őt a hatóság meghallgatni, ügyvéd igénybevétele, azt a látszatot fogja kelteni, mintha valami titkolni valója lenne a hatóság előtt.  Ettől nem kell tartania, önnek ehhez joga van. Abban az esetben, ha önt tanúként hallgatják ki önt igazmondási kötelezettség terheli. A vallomástételt csak bizonyos esetekben tagadhatja meg. A tanúként történő kihallgatása nem zárja ki azt, hogy későbbiekben, akár az elhangzott tanúvallomás alapján, önt meggyanúsítsa a hatóság. Előzze meg ezt a helyzetet s minden esetben  vegye igénybe szakember segítséget.
Amennyiben tanúként idézték köteles vallomást tenni és az igazat mondania. Gyanúsítottként hallgatják ki? Gyanúsítottként megtagadhatja a vallomás tételt. Ez nem értékelhető terhére. Nem köteles igazmondásra sem, viszont hamisan senkit nem vádolhat bűncselekmény elkövetésével. Az eljárás bármely szakában önnek joga van ahhoz, hogy vallomást tegyen. Mindkét esetben célszerű a vallomás megtétele elött ügyvéddel konzultálnia. Ne vesztegesse az időt! Ne kövessen el végzetes hibát!
A büntető ügyben tett vallomás természetesen módosítható, azonban az eljárásban a korábbi vallomása is ismertetésre kerül és amennyiben az új vallomása nem nyer kétségen kizáróan bizonyítást a bíróság a korábbi vallomásait fogja figyelembe venni. A büntető eljárás eleje talán az egyik leglényegesebb szakasza az egész eljárásnak és meghatározhatja a későbbi ítélet kimenetelét is. Ne kövesse el azt a hibát, hogy ügyvéddel történt konzultáció nélkül tesz vallomást.
Természetesen a büntetés kiszabásánál a beismerő vallomás enyhítő körülménynek számít. Azonban ez csak egyike az enyhítő körülményeknek. Ugyanakkor a vádhatóság dolga, hogy a vádat kétséget kizáróan bizonyítsa. Sok esetben a vádhatóságnak a legfőbb bizonyítéka éppen a gyanúsított teljes, beismerő vallomása. Soha ne tegyen teljes beismerő vallomást mielőtt ügyvéddel konzultált volna! Végzetes hibát követhet el.
Kihallgatáskor a nyomozóhatóság gyakran alkalmazza ezt a taktikát arra, hogy nyomást gyakoroljon a gyanúsítottra. Előzetes letartóztatásba kerülni valóban nem kellemes dolog. Azonban még mindig jobb előzetesben ülni, mint a teljes beismerő vallomás miatt súlyos éveket kapni, úgy hogy a vádhatóságnak igazából nem is állt rendelkezésre semmilyen bizonyítéka a bűnösségre.
Önt megilleti a védelem joga. Joga van ahhoz, hogy amennyiben van már ügyvédje azt értesítse. Amennyiben nincs ügyvédje hívjaj fel egy rokonát és kérjen segítséget. Ügyvéd nélkül ne tegyen vallomást!